A szarvas kiemelt szerepet tölt be számos nép hitvilágában és hagyományaiban. A hun–magyar mondakörben és a magyar népi kultúrában is az egyik legerősebb szimbolikus állat. Az újjászületés, a megújulás és a vezetettség jelképe.

A nomád népek hiedelemvilágában a szarvas gyakran a közösség ősállataként jelenik meg. Az eredetmagyarázó vándormondákban a szarvas ősanyaként és vezércsillagként vezeti az embereket új hazába. Természetfeletti lényként hidat képez az emberi és a szellemi világ között.

Az északi mitológiában szintén központi szerepet kap: a Poétikus Edda szerint négy szarvas – Dáinn, Dvalinn, Duneyrr és Duraprór – legel a világfa, Yggdrasil ágai között. Nyakukat az ég felé nyújtva rágják a lombot, miközben a reggeli harmat szarvaikban gyűlik össze, majd ebből születnek a világ folyói. A szarvas itt az élet körforgásának, a természet állandó megújulásának hordozója.

Ez a szimbolika jelenik meg ebben az ékszerben is. Egy időtálló forma, amely az ösztönös erőt, a megújulást és az ősi tudást idézi meg – modern, hordható tárggyá formálva.